Évi szüléstörténete 2019.12.05.

Most megint egy olyan szüléstörténetet osztok meg veletek, amin nagyon sokat gondolkodtam, hogy merjem-e megosztani. Ismét azt mondanám, hogy csak erős idegzetű kismamák olvassák el.
Ez a történet is az oxitocin körül forog: túl sokat adagoltak relatíve Évinek, és a túl erős fájások a babánál szívhang leesést okoztak. Hihetetlen, hogy hiába vannak már tudományos kutatási eredmények, melyek egyértelmű összefüggést mutattak ki az oxitocin adagolás és a baba szívhang leesés között, a jelen kórházi gyakorlatban továbbra is nagyon magas százalékban, előszeretettel alkalmazzák az oxitocint, hogy meggyorsítsák - az egyébként kérdésesen gyorsítani való - szüléseket. Valószínűsíthető, hogy a méhlepény leválás hátterében ugyancsak az oxitocin túladagolása húzódott meg. A kettő együtt azonnali indokolt császárhoz vezetett. Valószínűleg a kapkodás okozta, hogy az epidurál nem hatott, és hogy mire a személyzet realizálta, hogy a kismama sikertelenül lett érzéstelenítve, és az altatáshoz nyúlt, már késő volt :(
10 éves Kismama jóga oktatói és szülésfelkészítő program vezetői pályafutásom alatt még nem kaptam ilyen extra traumatikus szüléstörténetet :( Ne is vegye senki magára! Csak azt érdemes leszűrni belőle, hogy az oxitocint lehetőleg el kell kerülni. Ha mégis kell, fokozatosan, a méh-összehúzódások elviselhetőségének folyamatos megfigyelésével, fokozatosan adagolják! Fontos nagyon az is, hogy engedd el a mentális kéziféket szülés közben, mert ha fogva tartod, azzal tudod legerősebben blokkolni a saját testi folyamaidat, amik egyébként szeretnék előre vinni a szülésedet. És ha úgy döntötök, hogy elolvassátok Évi beszámolóját, felhívnám még a figyelmet arra az óriási pozitivitásra, ahogyan Évi túltette magát a történteken, elképesztő, csak gratulálni tudok! És ha megnézegetitek a gyönyörű babafotókat, Barni egyszerűen gyönyörű, semmiféle trauma nem látszik, egy tökéletes kis angyal született :) Sok boldogságot kívánunk, Évi :)

"Szia Éva,
Nov. 24-én, 13:41-kor megszületett kisfiunk, Barnabás <3
Gondoltam leírom a történetünket. Kissé ijesztően hathat, de szerencsére azért nem az ilyen szülésélmények az általánosak ;)
Nov. 23 (szombat) éjfél magasságában elfolyt a magzatvíz, úgyhogy a szülésznőmmel egyeztetve elindultunk a kórházba. Kb. 1 órát vártam a vizsgálatra, majd 2 óra körül elkezdődtek a fájások (maguktól). Volt pár 20-10 perc körüli, de igen rövid időn belül beálltak 5-6 percesre (néha sűrűbben jöttek) és ez ment kb. 10-11 óráig. Ekkor még csak 2 ujjnyira voltam kitágulva, így javasolták, hogy próbáljuk meg az oxitocint. Úgy indultam neki előzetesen, hogy ezzel nem fogok élni, de ott mégis úgy gondoltam, hogy adok egy esélyt neki. Ami ezután jött annak már a fele sem volt tréfa. Nagyon hamar jelentősen erősödtek és sűrűsödtek a fájások. Nagyon figyeltem a légzéstechnikára, de egyre nagyobb kihívást jelentett. Kb. 1-másfél óra múlva újra vizsgáltak,amikor is megállapították, hogy SEMENNYIT nem tágultam tovább azóta... Ekkor szóba került a császár, mint opció. Tekintve, hogy már nagyon kimerült voltam (a magzatvíz elfolyása előtt semmit nem aludtam; ekkor már több, mint 24 órája talpon voltam) a férjemmel egyeztetve úgy döntöttük, hogy élünk vele. A műtőt elő kellett készíteniük, úgyhogy addig vajúdtam tovább (ekkor már közel 12 órája). Akkor nem gondoltam volna, hogy a java még csak ezután jön. A műtőbe menet egyik percről a másikra eszméletlen módon felerősödtek a fájások és elkezdtem vérezni. Pillanatokon belül megkaptam a gerincközit, ami viszont nem hatott még, az idő viszont sürgetett, úgyhogy nekiláttak így a műtétnek. Többször jeleztem, hogy mindent érzek (ezt inkább nem is részletezem), aztán egyszer csak se kép se hang. Órák múlva az örzőben ébredtem nagy fájdalmakkal és kusza emlékfoszlányokkal. Később a beszámolókból raktam össze, hogy a méhlepény elkezdett leválni, a kisfiam szívhangja leesni, az érzéstelenítő nem hatott, így kénytelenek voltak elaltatni. Ez azt jelentette, hogy nem lehettem részese a pici születésének és az apukája sem jöhetett be, ami nagyon elszomorított. Később átértékelve az eseményeket viszont rájöttem, hogy tulajdonképpen mégis minden szerencsésen alakult és úgy volt jó, ahogy: hiába nem természetes úton szültem,de hosszasan vajúdtam, ami mindkettőnknek fontos és hasznos volt/lesz a későbbiek során; a műtőbe menet kezdtem csak vérezni, így a legjobbkor voltunk a legjobb helyen, rögtön munkához is tudtak látni; egy csodaszép, egészséges kisfiúnak adtam végül életet <3 Egészen másnap délelőttig nagyon rosszul voltam, utána tudtam csak mellre tenni Barnit. Pillanatok alatt ráérzett a technikára, így neki köszönhetően nagyon gyorsan elindult a tejem a nem zökkenőmentes előmények ellenére, aminek végtelenül örülök.
Köszönöm a kellemes Aumos jóga órákat, az ott elhangzott tanácsokat! Az utolsó hetekben az ízületi fájdalmak miatt nem tudtam már menni, de előtte nagyon sokat jelentett. Néhány képet küldök a kismackónkról is :)
Szép napot,
Évi"



Kövess minket a Facebook-on!